Falunap 2024
Kedves „ifjú” gasztonyiak! Valóban, javarészt fiatal embereknek, családoknak íródik ez a levél, olyanoknak, akik nemrég költöztek Gasztonyba. Szó szerint is fiatalok vagytok egy viszonylag idős
Kedves „ifjú” gasztonyiak! Valóban, javarészt fiatal embereknek, családoknak íródik ez a levél, olyanoknak, akik nemrég költöztek Gasztonyba. Szó szerint is fiatalok vagytok egy viszonylag idős
0191/1 hrsz számú külterületi út felújítása Gasztonyban Kedvezményezett neve: Gasztony Községi ÖnkormányzatPályázati felhívás neve, kódszáma: Külterületi helyi közutak fejlesztése, VP6-7.2.1.1-21A Projekt címe: 0191/1 hrsz számú
Ahogyan az tavaly augusztus elején is megtörtént, az osztrák vízgyűjtőkön és a helyben leesett csapadék miatt harmadfokú készültség van a Rábán. Így a Vörös-patak miatt
A Gasztonyi Tapsifüles Óvodában természetközeli, jól felszerelt, családias, nyugodtkörnyezetben történik az óvodás korú gyermekek nevelése.Küldetésünk: a gyermeket – mint fejlődő személyiséget- szeretetteljes gondoskodás,különleges védelem illeti
Az egyik résztvevő szerint immár 11. alkalommal gyűlt össze a falu apraja-nagyja így adventben, hogy találkozzunk, ne csak a tévé előtt gubbasszon az ember. Mióta
Most, hogy egy kicsi igazi tél is kerekedett, egészen más képét mutatja a falu, és olyan igazibb is az advent. Lassan kétezer esztendeje várakozunk már
Gasztony község a Rába völgyében, Körmend és Szentgotthárd között félúton található. Mindkét város negyedórányira van a 8-as számú úton. A községet nem szeli ketté főútvonal, nincs áthaladó forgalom, ami összekötné a környező településekkel, ezért nyugodt, tiszta levegővel és környezettel rendelkező, csodaszép falu. Honlapunkon településünkről a legfontosabb tudnivalókat olvashatja el, megtalálhatja intézményeink, szervezeteink címét és telefonszámait és közérdekű információk is állnak rendelkezésükre.(A folytatáshoz kattintson ide!)
A honlap tulajdonosa: Gasztony Község Önkormányzata (c) Minden jog fenntartva.