Skip to content

Gasztonyi Hírmondó 2021 Január

Tisztelt Gasztonyi Lakosok! A Teremtő jóvoltából immár a 2020-­as évet is magunk mögött tudjuk. Tavaly az előzőkhöz hasonlóan rohantunk egész évben, kerestük a boldoguláshoz szükséges lehetőségeket. Megpihenni, megállni csak a ritka ünnepeken tudtunk. A karácsonyi várakozás kicsit felmelegítette a szívünket, a szeretteink körében töltött órák feledtették az év során átélt keserű pillanatokat. Pezsgős poharak csilingelő hangjai kíséretében léptünk át az Újév küszöbén és elmondtuk a szokásos jókívánságokat. Lassan visszarázódunk szürke hétköznapjaink magunk és mások által megszabott korlátai közé. Az új évben sem kívülről kell várnunk a csodát, mert az bennünk van a teremtés pillanatától kezdve. A hallgatástól el kell jutnunk egymás meghallgatásáig, az üres fecsegéstől a tiszta csengésű szavak kimondásáig. Újra vállalnunk kell a közösségért végzett munka örömét, a hogyan tovább kérdésre választ kereső átvirrasztott éjszakák gyötrelmeit. Lépést kell tartanunk álmainkkal, irányt kell szabni gondolatainknak. Az utolsó percig hinnünk kell abban, hogy kis segítséggel mindenre képesek vagyunk a család, és kisebb közösségünk fennmaradása és gyarapodása érdekében.

Gasztony Községi Önkormányzat Képviselő-testület nevében szeretnénk az Újév alkalmából a falu lakóinak boldog új esztendőt kívánni. Adjon a JÓISTEN bort, búzát, békességet és a jövőbe vetett erős hitet.

Nagy László: Adjon az Isten
 
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet ­
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

A falu az év utolsó és az első napján

Immár túl vagyunk a Karácsonyon, a Szilveszteren és az Újév napján is. Véget értek az ünnepek, de azért ne lógassuk az orrunkat, csak Húsvétig, tehát április 4-ig kell kibírni. Jó, jó, az még három hónap, de adjanak erőt nekünk a mögöttünk hagyott jeles napok. A Karácsony, Jézus születése, a legbensőségesebb ünnepe a kereszténységnek. Aztán a szilveszteri mulatós évbúcsúztatás, no és az új esztendő köszöntése.

Gasztonyban a templomban előadott, Jézus születéséről szóló színdarabok mellett réges régen betlehemesek is járták a házakat. A kifordított bekecsekbe öltözött, a nagyapa kucsmáját a fejébe húzó, botokkal zajt csapó kisebb csapat, 3-4 gyerek karácsonyi énekekkel, mondókákkal kívánt áldott ünnepet, és sok szerencsét, jó egészséget, bőséget. Ezt a szokást akár nevezhetnénk regölésnek is, ami még mindig élő hagyomány az ország más tájékain. Szilveszter napján, amíg volt a falunak helyben lakó papja, általában este hat órakor kezdődött az óévi hálaadó szentmise. Amin a plébános ismertette a mögöttünk hagyott év helyi statisztikáját is: a halálozások, születések számát és az esküvőket is. Sajnos az utóbbiakból évről évre kevesebbről tudott beszámolni.

Nem mondhatni, hogy mindig tömve volt a templom a szilveszteri hálaadáson, a kocsmában viszont annál nagyobb volt az élet. Betértek ide a templomból hazainduló férfiak is, meg hát a többsége a vendégeknek egyenesen oda ment, hogy beszélgessen egy jót, vagy éppen a pohár fenekén keresse a boldogságot. A legkitartóbbak, az egyedülállók megvárták az éjfélt is, már ha a kocsmáros is partner volt a dologban. Persze, az is szokásban volt, hogy a baráti családok hol itt, hol ott, együtt búcsúztatták az évet. Amíg volt, saját termésű borral, fináncot nem látott, tehát otthon főzött pálinkával is koccintottak. És megbeszélték a múltat és a jövőt, esetleg bekapcsolták a rádiót, vagy belenéztek a szilveszteri tévéműsorba is. És éjfélkor együtt elénekelték a Himnuszt.

Az ifjúság külön utakon szeretett járni mindig. Így, mivel a kocsmában szem előtt lettek volna, inkább a „kulturba” húzódtak, ahol szólt a zene, és hát italok tekintetében sem álltak valami rosszul. Volt persze tánc is, kacagtak a lányok, nagy volt a lendület, sokszor kevésen múlt, hogy el nem szalasztották az éjfélt, a visszaszámlálást, a pezsgőpukkantást. (A petárdázás igazából a határ megnyílása után kezdődött, és ma is jórészt Ausztriából érkeznek az ilyen robbanó eszközök.) A Himnuszt aztán elénekelték itt is, és folytatódott tovább hajnalig a vigadozás. Így aztán az ifjúság meglehetősen csekély számban szokta magát képviseltetni a templomban, délelőtti újévi misén. Ami után a férfiaknak azért be kellett megint egy kicsit térni a kocsmába.

Az újévi ebédnél a szerencsét kitúró malacnak, vagy akár a sok pénzt jelképező lencsének nem volt Gasztonyban nagy hagyománya. Már a hetvenes évektől nem nagyon tartottak anyadisznót, a malacot pedig drága pénzért vették a körmendi vásáron. Aztán a lencséért is fizetni kellett a boltban, ezért inkább maradtak a húsételeknél, hiszen nemrégen, Karácsony előtt volt a disznóvágás. Ebéd után pedig ismét csak sokan felkerekedtek, hogy boldog új esztendőt kívánjanak rokonaiknak, barátaiknak. És ilyenkor megkóstolták persze a sógor borát, pálinkáját, a „fehérnép” pedig likőröket kortyolt, a süteményekhez ez dukált. (PL)

A gasztonyi gyerekekhez idén kétszer is ellátogatott a Mikulás. Pénteken az óvodába érkezett meg, vasárnap pedig rendhagyó módon traktorral érkezett a Mikulás a faluba. Mivel minden kisgyerek kiemelkedően jó magatartású, valamennyien kaptak vasárnap délután ajándékot. Amíg a szülőkkel várakoztak minden háznál, addig a gyerekek énekeltek és verset mondtak. Amikor meghallották a traktor hangot és a kolompot, egyszerre minden gyermek arra fordult, ahol nagy meglepetésre nem rénszarvas húzta szánon, hanem egy piros traktorral gördült be hatalmas hátizsákjával a hófehér szakállú, piros süveges Mikulás, két segítőjével, a krampuszokkal. Az egyik különösen ijesztő volt, aminek hatására még a hangosabb kisgyerekek sem tudtak megszólalni. A traktoros Mikulás ajándékainak 65 kisgyermek örülhetett.

Óvodai játszótér

Nagy örömünkre végre birtokba vehették az óvodás gyerekek a játszóterüket. Amire 5 milliós, pályázaton elnyert összeget tudtunk fordítani.

Templom óraszerkezete

Szeretnénk megköszönni a közel egy hetes munkáját Varjú Sándornak és fiának, Varjú Balázsnak, hogy elvégezte a templom óraszerkezetének, harangjának a megjavítását, renovnálását, és a Hősők emlékművének a világítás felújítását.

Könyvtári kölcsönzés

Sajnos az életben lévő jogszabályok miatt még mindig nem lehet látogatni a könyvtárakat. De könyvek összekészítésére van lehetőség telefonon, illetve e-mail-es egyeztetés után. Az összeállított könyvcsomagokat előre egyeztetett időpontban az épület bejáratánál vehetik át az olvasni vágyók.

Nyitvatartási idő: Kedd 17.00-20.00, Szombat 09.00-12.00.

A visszahozott könyveket táskába legyenek szíves tenni! Maszk használata kötelező! Megértésüket köszönöm!

Tisztelettel: Nádudvari-Szelhofer Szidónia könyvtáros Tel.: 0630/2203663 E-mail: szelhofersz@freemail.hu

Felhívás:

Szeretném megköszönni a beérkezett pénzbeli adományokat a jövő évi Betlehem megvásárlására. Sajnos még nem értük el a kívánt összeget, ezért továbbra is várjuk a felajánlásokat. Előre is köszönjük minden jövendő adakozóknak, és azoknak is akik már adakoztak.

Számla tulajdonos: Gasztony Községi Önkormányzat

Bank: Takarékbank

Bankszámlaszám: 72100426-11092272. Közlemény: adomány Betlehem

Valamint a falugondnoknál is tudnak pézbeli felajánlást tenni, amiről elismervényt kapnak.

Köszönöm szépen!

Ha valaki szeretne közérdekű közleményt megosztani a havonta a megjelenő falu újságban, akkor a következő telefonszámokoon kérheti ezt:

Nagy Miklós polgármester 0630/5490136

Nádudvari-Szelhofer Szidónia könyvtáros-szerkesztő 0630/2203663

Orvosi rendelési időpontok változása 2021. január 1-től:

  • Vasszentmihály
    • Hétfő:         10.30 – 12.30
    • Kedd:         13.00 – 14.00
    • Szerda:       13.00 – 14.00
    • Csütörtök: 13.00-15.30
  • Gasztony:
    • Hétfő:        08.00-09.00
  • Rátót
    • Hétfő:         09.00-09.30
  • Rönök
    • Hétfő:         09.30-10.30

A Gasztonyi Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel.

Ügyeiket személyesen a Rátóti Közös Önkormányzati Hivatal Központjában (Rátót Ady Endre utca 6.) előzetes időpont egyeztetést követően intézhetik.

Az ügyintézők  alábbi telefon számokon érhetőek el:

Dr. Kelemen Marcell jegyző 06/30/5384560

Németh Brigitta adóügyek, hagyaték 06/94/200-026

Tóth Judit anyakönyvi ügyek, igazgatási ügyek 06/94/538-021, 06/20/3567177

2021. évi hulladékszállítási napok:

  • A kommunális hulladékszállítás minden héten csütörtökön.
  • A szelektív (sárga zsákos) szállítási napok a következőek: (kedd) 2020.01.26., 2020.02.23., 2020.03.23., 2020.04.20., 2020.05.18., 2020.06.15., 2020.07.27., 2020.08.24., 2020.09.21., 2020.10.19., 2020.11.16., 2020.12.28.
  • Zöld hulladékgyűjtés: 2020.04.27., 2020.05.27., 2020.06.29., 2020.07.29., 2020.08.31., 2020.09.30., 2020.11.01., 2020.12.02.
  • Karácsonyfagyűjtés: 2020.01.28., 2020.02.17.

A kukákat, gyűjtőzsákokat mindig reggel 5 óráig helyezzék ki a ház elé, a kukába a szóródó, apródarabos hulladékot zacskóba helyezzék bele, a szelektíven gyűjtött csomagolási hulladékot mindig szárazon, lapítva helyezzék a gyűjtőzsákba, a szelektíves zsákokat teljesen megtöltve, bekötött szájjal helyezze ki a gyűjtési napokon.

A zöldhulladékok elszállításának módjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.



Fogadják szeretettel az Új évi recept ajánlónkat:

LENCSEGULYÁS-LEVES:

HOZZÁVALÓK: 25 dkg lencse 5 dkg zsír 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 50 dkg marhanyak 1 tk pirospaprika só 1 tk őrölt fekete bors 1 mk őrölt kömény 1-2 db babérlevél 1 szelet zeller Piros Arany (csípős) 10 dkg sárgarépa 10 dkg fehérrépa 1 ek liszt 1 ek  mustár 1 tk cukor 1/2 db citrom leve A nokedlihez: 1 db tojás liszt (amennyit felvesz) A tálaláshoz:  tejföl friss kenyér
ELKÉSZÍTÉS: A lencsét előző este átválogatjuk, bő vízbe áztatjuk, lehetőség szerint a vizet többször cseréljük le a felhasználásig.Forró zsiradékban megfonnyasztjuk az aprított vöröshagymát, benne a zúzott fokhagymát is, majd a felkockázott marhát is hozzáadjuk és magas hőfokon, állandó keverés mellett fehéredésig pirítjuk.Meghintjük pirospaprikával, felengedjük 6 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk, meghintjük őrölt köménnyel. A babért, a felaprított zellergumót és a Piros Aranyat is hozzáadjuk, lassú tűzön kb. 1,5-2 órán át főzzük.Amikor már félpuha a hús, hozzáadjuk a lencsét és az aprított zöldségeket, felengedejük még kb. 1,5 l vízzel, és még 1 órán át főzzük, amíg a hús kellően meg nem puhul.Közben kb. 1 csapott evőkanál lisztből vékony rántást készítünk, a levest berántjuk, ízesítjük mustárral, cukorral, citromlével.A nokedlitésztához összekeverjük a tojást annyi liszttel, amennyit felvesz, szaggató segítségével a leveshez adjuk és az egészet összeforraljuk.

SÜLT BŐRÖS SERTÉSCOMB DINSZTELT KÁPOSZTÁVAL

HOZZÁVALÓK:
 
1,5 kg csontos bőrös  sertéscomb
1 fej fokhagyma
5 dl sör (Pils típusú)

bors
cukor
majoránna
A dinsztelt káposztához:
50 dkg káposzta
1 dl fehérbor vagy pezsgő (ha nincs, akkor 0,5 dl ecet)
1 teáskanál kömény (elhagyható)

bors
cukor
A körethez:
1 kg burgonya
1 paradicsom
1 fej vöröshagyma

ELKÉSZÍTÉS:
 
A sertéscomb egyik oldalát sózom, borsozom, majoránnával meghintem, a bőrös részt csak bevágom. A húsba kis vágásokat ejtek, amibe belerakom a fokhagymagerezdetek. A tepsibe kis olajat rakok, ráhelyezem a húst, kis sört öntök alá. Előmelegített (180 fokos ) sütőbe tolom, és kb. 2 órát sütöm. Amikor elpárolgott a folyadék, átfordítom a húst egyik oldaláról a másikra, és természetesen meglocsolom.
 
1,5 óra után hozzárakom a kockára vágott krumplit, a felaprított paradicsomot és hagymát, és együtt sütöm tovább.
 
A káposztát – torzsa nélkül – felvágom vékony csíkokra, megsózom, majd állni hagyom fél órát. Kis olajon a vékonyra vágott hagymát üvegesre pirítom, hozzáadom a kicsavart káposztát, és kis lángon, kevergetve megdinsztelem, kb. 30 perc alatt. Ekkor belerakom a köményt, a fehérbort és a cukrot, és addig keverem, amíg a cukor elolvad, és barna színt ad a káposztának.